2016. október 3-8. Minerva Ház, Jókai (Napoca) u. 16., Kolozsvár PONT Csoport

 

 

UPDATE#1
Sokan jeleztétek részvételi szándékotokat, és azt is, hogy nehézséget okoz 5 napon keresztül folyamatosan jelen lennetek a programon munkahely mellett. Ezért szakértőink úgy alakították át a programot, hogy az első két szuperinteznív nap után testre szabott, egyéni órarendet állítanak fel a résztvevő csapatok számára a naponkénti személyes konzultációra.

 

UPDATE#2
Egyetemi hallgatóknak is lehetőséget biztosítunk a részvételre! Olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akik szeretnék a jövőben elindítani saját vállalkozásukat és stratégiai, valamint üzleti tanácsadásra van szükségük. Az első két napra gyere be megfigyelőként, és tanulj a már működő vállalkozásoktól korai fázisú stratégiaalkotást. A harmadik naptól, október 5-étől kezdődően pedig – amikor a már meglévő vállalkozással rendelkezők kiscsoportos munkát végeznek – a mentorok az egyetemi hallgatók és ötletelők számára, külön munkamenettel, szimulációs technikával biztosítják a tréning folytatását.

 

A Kreatív Kolozsvár által szervezett Speed5 egy ingyenes, a vállalkozásotokat fejlesztő folyamat, amely által hónapokat nyerhettek, ha már a piacra lépés küszöbén álltok, vagy épp most próbáljátok meghódítani azt. Ez nem egy hétköznapi tréning, hanem egy szuperintenzív gyorsító program: dolgozz a csapatoddal hatékonyabban és kristálytiszta stratégiával – ebben segítünk.

 

A probléma

Amikor egy vállalkozás elindul, gyakran hónapokkal több idő és kétszer-háromszor annyi pénz kell a piacra lépésig, mint amennyire az alapítók (és a befektetők) számítottak. Ugyan vannak módszerek arra, hogy hogyan lehetne sokkal gyorsabban és hatékonyabban haladni, a csapatok általában nem vezetik végig következetesen ezeket. Sem a siker lehetősége, sem az esetleg szükséges irányváltoztatás nem derül ki időben, így lassan elfogy a pénz és a lendület.

 

A megoldás

Több olyan kockázati tényező is van, amelyeket előzetesen fel lehet mérni, és célzott kezelésükre van lehetőség. Ezek a tényezők egyrészt a csapatban, másrészt az üzletfejlesztési folyamatban rejtőznek. A Speed5 folyamata ezekre a kihívásokra kínál megoldást. A Speed5 a Google Ventures intenzív üzletfejlesztési módszertanára támaszkodik, illetve a Megoldás.Most és a Startupcoaching tapasztalatait hasznosítva fejlesztettük. A „hagyományos” konzultációs és tréninges módszertanokhoz képest, melyek jellemzően több kisebb egységre bomlanak és hónapokig is elhúzódhatnak, a Speed5 egy 5+1 napos program, ahol fókuszvesztés nélkül, stratégiai döntések sorozatán, valós piaci visszajelzéssel támogatott üzletfejlesztési folyamaton vezetjük végig a startupot.

 

Kiknek ajánljuk

– ha már van vállalkozásotok, vagy legalább fél éve dolgoztok a vállalkozási ötleten, terméken, szolgáltatáson;

– ha már van egy 2-3 fős alapítói csapatotok, és legalább ketten részt tudtok venni a programon;

– ha már piacon vagytok, vagy 1-6 hónapon belül piacra akartok lépni, és ezt nagyon komolyan gondoljátok;

– ha 3-12 hónapon belül esetleg befektetést is be akartok vonni;

– ha szeretnétek 5+1 nap alatt máskor hónapokig tartó gondolkodási folyamaton végighaladni, és erre rá is szánnátok ezt a nagyon fókuszált hetet, akkor gyertek el!

 

Kiknek nem ajánljuk

– ha már több mint 1 éve dolgozol az ötleteden, de még nincs csapatod;

– ha sosem beszéltetek egy potenciális ügyfeletekkel sem;

– ha szerintetek nektek már csak pénz kellene, akkor ez a módszer nem nektek való.

 

A Speed5-ot Molnár Attila szervezetpszichológus és Hűvös Ágnes stratégiai tanácsadó vezetik. Attila 12 év szervezetfejlesztési és coaching tapasztalattal rendelkezik, ügyfelei között startupok és startupokat inkubáló vállalatok is vannak, illetve saját technológiai vállalkozásokon is dolgozik. Ágnes innovációs ügynökséget vezetett évekig, ezután pedig saját startupjai mellett más vállalkozások üzleti stratégiáját segíti, illetve vezetőfejlesztéssel foglalkozik. 10 év alatt a magyar startup közösség egyik legismertebb tanácsadója lett.

 

A Megoldás.Most-ról: Mára 600-nál is több üzleti ötlettel, projekttel, céggel találkoztunk – kicsivel, naggyal, többezer főssel, és még csak papíron sem létezővel. Büszkék vagyunk arra hogy tőlünk indult többek között a Momentum.ai (korábbi Brandvee), ügyfeleink között volt Laborom.org csapata, a Rukkola (jelenleg a Publio része) és a Ziteboard is.

 

A Kreatív Kolozsvárról: Több mint egy éve foglalkozunk a kolozsvári magyar fiatal vállalkozók készségeinek fejlesztésével. A program keretén belül vállalkozásfejlesztői workshopokat, táborokat és networking eseményeket szerveztünk, melyeken eddig több mint 400 fiatal vett részt. A Speed5 programmal egy következő szinten szeretnénk segíteni a fiatal vállalkozóknak: kezdő vállalkozásokat készítünk elő tőkebevonásra, illetve befektetőket találkoztatunk a fiatal vállalkozókkal.

 

Jelentkezés

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet szelekciós folyamat követ. Maximum 6 csapatot tudunk fogadni, csapatonként 2-5 főt. A Speed 5-ra az alábbi regisztrációs űrlap segítségével jelentkezhetsz. A rendezvény ideje alatt a résztvevőknek étkezést biztosítunk.

 

Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 25., éjfél

Strada Napoca 16, Cluj-Napoca, Cluj County, Romania

Jelentkezési Űrlap

Vállalkozás neve (kötelező)

Vállalkozás weboldala

Résztvevők neve (min 2 max 5 név kötelező)

Résztvevők e-mail címe (kötelező)

Résztvevők telefonszáma (kötelező)

Max. 1500 karakterben írd le, hogy mivel foglalkoztok (vállalkozás, termék/szolgáltatás, piac) (kötelező)

Mióta dolgoztok az ötleten együtt? (kötelező)

Mi a 3 legnagyobb üzleti kihívás, ami most előttetek áll? (kötelező)

Fotók