18:00 ZOOM Meeting MIK, Kplusz, KIFOR

A már hagyománnyá vált •PEDAGÓGUS FÓRUM• 2021-2022-es évada lezárul! 

✨ Negyedik, egyben utolsó meghívottunk pedig Dr. Demény Piroska.

 Dr. Demény Piroska, egyetemi docens – jelenlegi munkahelye a BBTE – Pszichológia és Neveléstudományok Kar Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete
Óvodapedagógusok, tanítók és tanárok képzésével foglalkozik. Kutatási területe az anyanyelvpedagógia, alternatív pedagógiák, drámapedagógia, társasjátékpedagógia, oktatásmenedzsment.

 20 évig volt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium magyartanára, előtte összevont osztályban tanítónőként is dolgozott. Hivatásként éli meg minden tanítási évét, szeret diákokkal együtt gondolkodni. Úgy tartja: a jövő generációjával csakis alapos és hiteles tudással, igényes éberséggel és szeretettel szabad foglalkozni, s igyekszik így is cselekedni. A vírushelyzet azonban újabb kihívások, tanulási helyzetek elé állította, s nehéz volt idősödő fejjel az online felületek között egyensúlyozni. Az utóbbi két év inkább egyensúlygyakorlattal telt el, de az új technológia integrálásával biztosan bővülnek a tanulási környezetek lehetőségei is.

Örömmel kijelenthetjük, hogy a mostani kiadásnak az újitása, hogy ‍ Joós Andrea tanár, tudománykommunikációs szakember a védnöke és szakmabeli koordinátora. Sokatok ismerheti, hiszen visszatérő meghívottunk volt az idők során. 
 A járványügyi állapot  megnehezítette mindenkinek a helyzetét és a tanulás alakulását is befolyásolta. A fórumbeszélgetés egyfajta megoldás arra, hogy tanácsokat, segítséget és különböző kérdésekre választ kapjanak az érdeklődők ezzel kapcsolatban.
 Ezt szeretnénk egy személyes prizmán keresztül megközelíteni, épp ennek érdekében az idei (külön) kiadás során az előadók személyes történetei kerülnek központba. A kudarcok, kihívások és ezeknek az áthidalása kerül reflektorfénybe. Hiszen gyakran elhangzik a kérdés: mi van, ha nem sikerül? ‍♂️

 Az előadás főként pedagógusoknak szól, egyaránt tapasztalt és pályakezdő tanároknak, akik tanári pályán gondolkoznak, esetleg pedagógiát tanulnak. Az előadáson bárki részt vehet, hiszen lehet belőle rengeteget tanulni.
Mikor lesz? ⏰

November 15-én, romániai idő szerint 18:00-tól (magyarországi idő szerint 17:00-tól)
Hol? 

 Az előadásra online felületen, zoomon kerül sor.
Hol regisztrálhatok? 

Az alábbi Zoom linken: https://us02web.zoom.us/j/83470393848…

A K Plusz program támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériumának Emberi Erőforrás Támogatáskezelője a Nemzeti Tehetség Program révén.

 

 

Bejelentkezési Űrlap

Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Tárgy

Üzenet