2017. december 18., 18:00-20:00 K+ Közösségi Tér (Unió/Memorandumului u., 3 sz., alagsor) Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, Magyar Ifjúsági Központ

 

A KPlusz projekt keretein belül a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum és a Magyar Ifjúsági Központ közösen a Pedagógus fórum új évadát indítja el. Első meghívottunk Joós Andrea, aki többek között középiskolai biológia tanár. Szerinte tanárnak lenni menő, és a pedagógusi hivatás nem elsősorban kötelesség, inkább határtalan lehetőség. Trénerként is dolgozik, illetve novemberben megjelent Szívtetkó címmel egy felnőtteknek szóló anatómiai színezőkönyve, melyben a biológiát a magyar népművészettel ötvözi. Az élménybiológia facebook oldal alapítója és szerkesztője, „A tanári pálya márpedig menő” című TEDx előadása az eddigi legnézettebb magyar nyelvű TED-előadás.

 

Kolozsváron ez alkalommal “Hogyan motiváljuk a diákokat és a tanárokat?” címmel tart előadást december 18-án, 18 órától a K+ Közösségi térben.
A rendezvényen való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

Részvételi szándekukat a következő űrlap kitöltésével jelezhetik: https://goo.gl/forms/HPgCAlnKHP5eIhTI3

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!