2016. március 3., 15:00 K+ közösségi tér Yuppi Tábormozgalom Egyesület

Bizonyosan írtatok vagy olvastatok már számtalan újságcikket önkéntességről, beteg vagy sérült gyerekekről, segítő programokról hátrányos helyzetűeknek, sokféle megvilágításban és kontextusban. És valószínűleg szembesültetek azzal is, hogy ezek a témák nem feltétlenül érdeklik az olvasókat.
Egyáltalán miért fontos, hogy a szociális témák jelen legyenek a médiában? Hogyan tematizálja a sajtó ezeket a témákat? Mennyire hozzáférhetőek ezek a témák? Hogyan tehetőek „fogyaszthatóvá”? Hogyan viszonyul a sajtó az előítéletekhez, és hogyan lehet túllépni rajtuk?
Ezen kérdésekre keressük a választ a Yuppi Tábor által szervezett kerekasztal-beszélgetésen meghívottaink, de maguk a résztvevők segítségével is, hisz bízunk abban, hogy lesznek köztetek a szociális témákban jártas szerkesztők, akik szívesen megosztják tapasztalataikat.

 

Meghívottaink DR. DÉGI LÁSZLÓ CSABA – a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociális munkás, pszihológia és kommunikáció karainak docense, a daganatos betegségek pszichoszociális vetületeinek kutatója, HAJDÚ HILDA – a LITTLE PEOPLE daganatos beteg gyerekeket segítő szervezet munkatársa, SZÁSZ-JAKAB ELVIRA a BLYTHSWOOD Karitatív egyesület hátrányos helyzetű fiatalok integrációjában tapasztalt munkatársa, és LÁSZLÓ ZSUZSA – a YUPPI TÁBOR élményterápiás táborainak vezetője, velük beszélget RÁCZ ÉVA – a KOLOZSVÁRI RÁDIÓ szerkesztő-műsorvezetője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke.

 

A részvétel ingyenes.
Mindenkit szívesen látunk!

 

A szervezőről: A Yuppi Tábormozgalom Egyesület terápiás táboraiban súlyos és krónikus beteg gyerekek – diabéteszes, gyerekkori reumás és onkológiai betegek – erőt nyernek és eszközöket sajátítanak el betegségük jobb kezeléséhez, a gyógyuláshoz. Táboraink ingyenesek, azok fele fordulnak, akik többféle nehézséggel küzdenek vagy nehezen dolgozzák fel betegségük tudatát. Jelen rendezvény a „Yuppi, szakszerű önkéntesség! – A krónikus beteg gyerekek segítésének megfelelő, fenntartható önkéntesmenedzsment-rendszer kialakítása” projekt keretén belül valósul meg, mely az EGT 2009-2014 közötti időszakra vonatkozó támogatásból finanszírozott projekt, a Civil Támogatási Alap Romániában program része.
www.yuppicamp.ro
www.eeagrants.com
www.fondulong.fdsc.ro

 

yuppi

Strada Memorandumului 3, Cluj-Napoca, Județul Cluj, România